Az írás vesződsége
Már rég nem írtam semmit ide, pedig a szándék megvolt, meg időnként még bevillant egy-egy ötlet is, hogy miről írjak, de az az igazság, hogy a sok teendő mellett nem nagyon volt rá időm. Vagy ihletem. Volt, hogy leültem, hogy most írok valamit, aztán feladtam, mert nem jött az ihlet. Általában ez szokott lenni, amikor leülök. Van, hogy van egy jó gondolatom, leülök, hogy leírjam, megzavarnak, aztán már nem tudom folytatni. Most is elkezdtem írni, aztán abba kellett hagynom, mert közbejött valami más, bár most szerencsésnek érzem magam, mert nem teljesen szakadt meg a gondolatfolyamom.
Annyira jó lenne, ha néha lenne egy-két óra zavartalan énidőm, de egyelőre ez csak ábránd marad. Néha sikerül az ebéd utáni pihenőidőt magamnak szabaddá tenni, de ez leginkább csak hétvégén jöhet szóba, vagy amikor szabin vagyok. Vagy marad a késő este, amikor már alszanak a gyerekek, esetleg az éjszaka közepe, ha nem tudok aludni valamiért. Mostanában gyakrabban előfordul, hogy megébredek az éjszaka közepén, és utána nem tudok hamar visszaaludni, de eddig még nem sikerült azt az időt produktívan kihasználni.
Ugyanakkor meg – nem tudom miért – bennem van, hogy jó lenne írni. Alkotni valamit, aminek van értelme, van haszna legalább saját magam számára. Már önmagában az írásbeli önkifejezés, a gondolatok mondatokba szerkesztése számomra óriási értékkel rendelkezik: ilyenkor kénytelen vagyok kifejezni a gondolataimat, megfogalmazni őket, átgondolni az érveimet, következtetéseimet, nem utolsó sorban picit lassíthatok a mindennapi rohanásban. Máig deficitként hat rám, hogy az iskolában nem fektettek hangsúlyt az érvelésre, vitákra, nem kellett sok fogalmazást írni vagy projekteket előadni. Bár akkoriban nagyon utáltam volna – nagyon nem szerettem emberek előtt beszélni, a telefonálástól pár évvel ezelőttig a hideg rázott, – de sokkal előrébb lennék ezen a területen. De már nem vagyok iskolás, a múltat nem tudom megváltoztatni, amit viszont tehetek, hogy nem adom fel, próbálkozok, és kihasználom a nyugodt pillanatokat.