στρατός

Ember tervez, Isten végez

Terveidet a szíved készíti,
de lépteidet az Örökkévaló irányítja.
--- Példabeszédek 16:9 (ERV-HU fordítás)

Húsvétra egy nagy családi összejövetelt terveztünk. A családom (szülők, testvérek) a világ különböző részein laknak és már évek óta nem találkoztunk úgy, hogy mindenki együtt lett volna. Mindenki nagyon várta a találkozót, mindenki készült rá. Úgy volt, hogy a szüleimnél lesz elszállásolva a csapat fele, már hetekkel előre izgalomban voltak, hogy minden készen várja az emberáradatot. Még téli ruhákat is szereztek be a nővérem családja számára, akik trópusi időjáráshoz vannak szokva és havat csak tévében vagy a fagyasztóban láttak csak.

Aztán kitört az iráni háború, és minden terv felborult. A repülőjáratokat törölték, és hetekig nem is volt semmilyen megbízható információ, hogy egyáltalán el tudnának-e jutni a nővéremék hozzánk. Aztán nagy nehezen – és újabb jelentős költség árán – sikerült átfoglalniuk a jegyeket másik útvonalra, ami elkerüli a közel-keleti térséget. Már bepakolták a bőröndöket is, és kész voltak az indulásra, mi is vártuk, hogy megírják, hogy elindultak.

És hirtelen teljesen más üzenet jött. A nővérem bevitte a férjét a sürgősségire, mert stroke jeleit fedezte fel. Este meg is műtötték. Még szerencse, hogy észrevette a jeleket és viszonylag időben megtörtént a beavatkozás. Hála Istennek azóta már sokkal jobban van, de még vár rá egy műtét pár hét múlva. Mindenesetre az utazásuknak lőttek.

Mindannyian nagyon szomorúak és csalódottak voltunk, de hát az élet sokszor kiszámíthatatlan és igazságtalannak tűnik. Mostanra azért már nagyjából sikerült feldolgozni a sokkot, az is segített, hogy a másik nővéremék viszont így is eljönnek, meg akkor már az öcsémék is. De azért még sem lesz ugyanolyan a találkozó. A nővérem családjával most találkoztam volna először élőben, a Covid és a távolság nem tette lehetővé a személyes találkozót. Egyelőre marad a videó telefonálás.

#család #húsvét